A baj inkább az volt, hogy a barlang Budapest közepén volt, és a legelső busz is csak hatmillió év múlva indul.
Amint azt L4mie a Hös is tanúsíthatta, az időben a legrosszabb eltévedni,
márpedig ő időben és térben is jócskán eltévedt.
Ha csak térben téved el az ember, legalább van mit csinálnia.
Megfenekelett a történelem előtti Földön egy olyan bonyolult számára enyhén értetetlen logikai eseménysorozat alapján amit csak a női agy, de az is csak nehezen tudna követni, elkövetni.
Mindenesetre az élet most nagyon-nagyon-NAGYON-nagyon nyugodt lett körülötte (nyugodtabb mint majdnem -+ fél millió év különbséggel hatmillió évvel ezelőtt vagyis talán ezután),
mégis izgatottnak érezte magát.
Már jó ideje nem hordta le senki.
Kivéve egy alkalommal.
Egy nyári este történt, úgy két évvel ezelőtt.
Hazafele igyekezett a már említett morcos elhízott medve által lakott barlangjába, egy kicsivel szürkület után, amikor fényeket vett észre, amint hátborzongatóan villódznak a felhők mögött.
Megfordult és csak bámult míg szívét lassan remény nem öntötte el.
Meg van mentve. Megmenekült.
A hajótörött hiú ábrándja - egy hajó!
Visszatérhet a saját kis boldog univerzumába úgy téve mintha az elmúlt vagy elkövetkezendő néhány millió év nem is történt volna meg.
És amint nézte, amint csodálkozva és izgatottan bámulta egy hosszú, ezüstszínű hajó ereszkedett le átszelve az esti meleg levegőt, csendben zaj nélkül; hosszú lábait puha, gépi balettmozdulattal eresztette ki.
Finoman ereszkedett a földre, és az a kis nesz amit keltett, úgy halt el, mintha az est nyugalma csendesítette volna le. Kinyúlt egy rámpa. Fény özönlött ki.
Egy magas figura körvonala fejeltek meg a fedélzeti nyílásban.
AZ alak lesétált a pallón és megállt L4mie előtt.
-Bunkó vagy Hös! - mondta egyszerűen.
Földönkívüli volt, feje sajátosan lapított, sajátos mandulavasú földönkívüli szemei voltak, halvány szürkészöld bőre olyan csillogóan fényes volt, amilyenre a legtöbb szürkészöld csak rengeteg gyakorlással és méregdrága szappannal tud szert tenni.
L4mie visszarettent.
A lény nyugodtan meresztette rá a szemét.
L4mie kezdeti reménykedését és izgalmát azonnal felváltotta a döbbenet.
- Ki...kicso....kicsoda maga? - Sikerült végre kinyögnie, s rögtön vissza is süllyedt az őrjítő csendbe. Az idegen lény kicsit összevonta szemöldökét és utánanézett valamiféle csipeszes írótáblán.
-Hösl4mie? - kérdezte
L4mie ügyetlenül bólintott.
- Hös L4mie Mulgoreból? - folytatta az idegen csaholó hangján.
- Öö...öö...igen..öö.öö- erősítette meg L4mie.
- BUNKÓ vagy - ismételte meg az idegen - egy nagy seggfej.
- Öööö.... A lény biccentett magának, sajátos pipát tett a táblára és fürgén visszafordult a hajóójához.
- Öö...-mondta L4mie kétségbeesve . ööö...
- Ne fárassz már! - csattant fel az idege. Felvonult a rámpán, átbújt a fedélzeti nyíláson és eltűnt a hajójában. Az ajtó bezáródott, a hajó pedig lüktető morajlással emelkedni kezdett.
*instpirálta: Douglas Adams - Az élet, a világmindség, meg minden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése