2011. máj. 21.

Leaves a chest wound

Néha elgondolkozok a sebhelyeken, amiket arcok formájában hordok a mellkasomon.

Fura dolog, hogy pont a legmélyebbek egyben a legédesebbek.




Hogy kerültek oda, miért, és ki égette rám őket, erőt adnak, vagy gyengítenek?
Miért pont így történtek ezek a dolgok, vannak-e alternatív valóságok, ahol egyik-másik nem került rá az alternatív ÉNre, ettől Ő több-e vagy kevesebb?

Az a jó a magányban, ha mást nem, legalább gondolatokat ad, még ha sokszor nem is helyeseket.

Jobb szeretném már elkapni a Sors kezét, mikor izzó vassal közelít a mellkasom felé.
Rákiáltani: EZT A SEBET MÁR NEM KÉREM!

Van-e egyáltalán esély elkapni azt a kezet?
Vagy millió béklyó által lelassítva már csak akkor tudunk mozdulni mikor már késő?

2 megjegyzés:

  1. Ehh.
    Ezért jó államvizsgára készülni. Addig is békénhagynak az ilyen magmat gyötrő gondoaltok.
    Egyébként meg a sors kezét magadtól ellökni? Ki vagy Te, hogy ezt megtehesd? A sorsnak két keze van, legalább, ha akarja ígyis-úgyis beléd döfi azt az izó vasat. Lehet hogy épp azzal segíted elő a mélyebb döfést, hogy az elsőt hárítod. Sose lehet tudni.
    Egyszerűen csak élni kell. Évek során megszilárdult elveinknek megfelelően, és minden pillanatban a lehető legjobbra, a boldogságra törekedve. Ennyit tehetünk.
    A sebek meg azért vanank, hogy olykor fájjanak. Ez teszi értékessé azt az időt, aminek elmúltával keletkeztek. Így van ez rendjén.
    Alternatív valóságon meg azért fölösleges rágódni, mert az egy másik valóság. Most itt ez van PONT. Ebben kell élni. Ezt kell a lehető legjobbá tenni...

    VálaszTörlés
  2. Nah!

    Picit lehet túlzottan önmarcangolónak tűnik a gondolatmenet, csak éppen nem annak szántam.

    Lehet nem látszik, de benne vannak azok a sebek édesek, Sors dolgon már agyalok 1-2 hete, de igazából folyton arra jutok, amit ugye korábban is leírtam, hogy lehet hogy úgy gondolod, hogy igen a Sors ellen tettél, de honnan tudod, hogy nem így lett leírva :D
    Itt jön a 22es csapda lehet rajta rágódni, de nem érdemes, ettől független még jó :)
    Alternatív valóságok, meg jelen technikai és spirituális állapotunkban kizárólag arra jók, hogy elgondolkozzunk a : mi lett volna HA kérdésen, és ezt lefuttassuk egy gondolatmenetben.

    VálaszTörlés