2014. máj. 17.

Evakuálás IV

Az óriás póklények azonban felfigyeltek a fényre, és villámgyorsan közeledni kezdtek. Minden irányból, ahányan csak voltak, hangtalanul, őrületes sebességgel iramodtak feléjük. Fekete szőrös potrohok és ízelt lábak tömkelege, egymás hegyén hátán, mint valami óriás tengeri hullám, amely összecsap a fejük fölött...

2014. máj. 14.

Evakuálás III

"Egy új létforma van megszületőben!"
Ezt mondta rádióján, miközben döbbenten nézett körül a levegőből. Elképesztő dolgokat látott. A háztartási plutónium bomba által szétszaggatott város, és a süllyedő rádióaktív felhő látványa sem volt túlságosan hétköznapinak nevezhető...

De amit azon kívül látott, az még W ügynököt is megrémisztette.

Félig farkas, félig zsaru. Teljesen jó.

Nehogy lemaradjatok a kultúráról! You jive motherf...

2014. máj. 13.

Evakuálás II

Mindeközben W ügynök a város felett tartózkodott járművével. A transportot már elindította korábban, fedélzetén a kimenekített emberekkel. Feszülten figyelt. Nem tudta pontosan bemérni a másik helyzetét, de biztos volt benne, hogy a hűtőszekrényben biztonságban van. A LEHEL szabány óta jeladót is telepítettek minden hűtőszekrénybe, így a robbanást követően nem lesz nehéz megtalálnia őt. Eltelt már vagy fél perc, legutóbbi rádióüzenet óta. Lassan aggódni kezdett, amikor is ...

2014. máj. 11.

Evakuálás I

Ijedtében nem tudta, mitévő legyen. Mozdulatlanná dermedt, lábai a földbe gyökereztek. A lény ott állt előtte, szőrös, fekete ízelt lábaival... És őt figyelte. Ugrásra készen. Nem volt nagyobb néhány centiméternél, de egyetlen mozdulata elegendő lett volna, egy spontán szívrohamhoz.


A feszült, dermedt csendben, míg egymást figyelték, végigsiklott fejében a gondolat, hogy itt a vég. A keze ügyébe lévő könyvet már azelőtt hozzá vágta... Illetve ijedten hajította irányába, de az célt tévesztett. A partvis az előszoba másik sarkába volt a falnak támasztva, így az a lehetőség nem jöhetett szóba.

2014. máj. 10.

Xenomorph Szindróma

Égő, sajgó, maró fájdalomra ébredt.

Teli hólyaggal kiment, mint minden reggel. Félálomban engedte le a belső tartályt, mint minden reggel. Hirtelen megcsapta arcát, mint mikor jéghideg piszoárról párolog a cucc. Csak most nem volt hideg... Lenézett. A sárga sugár mintákat mart a csésze anyagába. Mint mikor hóba pisáljuk a nevünket...

Ez így nem lesz jó. Leöblítette, gyorsan magára kapott némi öltözéket, irány a doki. Útközben köpott egyet egy fém kuka irányába, a köpet becsapódása helyén a fém sisteregni, füstölni, olvadni kezdtett...



Ez így télleg nem lesz jó...

Vizsgálat, vérvétel: "Kérem hajtsa fel bal kezén a ruháját". Óvatosan felaljazza a tűt, majd döfné bele a vénámba... Ha a tű nem olvadna szét azon nyomban sisteregve. Ejha...

A diagnózis:
"Uram, a jelek szerint Ön akkut xenomorph szindrómában szenved. Felírok önnek némi savtalanítót, étkezés előtt fél órával tessék bevenni. Ja, és ne igyon szénsavas ásványvizet."

Reaktiváció

W ügynök hazatér kozmikus utazásából.


Űrhajója kilép a hipertér ugrásból. A gravitációs térképen egy apró, jelentéktelen csillag jelenik meg, és a körülötte keringő égitestek. A galaxis távol eső sarkában jár, félreeső helyen, de mégis, számára ez a legkedvesebb csillagrendszer: itt található szülőbolygója.
 W ügynök ujjaival jeleket ír le, melynek hatására aktiválódik az antigravitációs hajtómű, és a hajó elindul a csillag irányába. Elhalad egy sötétkék bolygó mellett, melynek holdjai fekete árnyékot vetnek felszínére.