Jót lehetne vitázni azon, hogy a lovagi páncél viselése milyen szar (amit ugye ma már olyan korszerű anyagokból gyártanak, mint a cinizmus és az önsajnálat). A kardunk (agy, jómodor) szintúgy kurva nehéz, cserébe mindig éles, viszont baromi kényelmetlen. A minket hajtó szenvedély/rögeszme azonban mit sem változott az évszázadok alatt. Idejétmúlt? Az.
Ma már a legtöbben csak kinevetnek, vagy jobb esetben csak nem értik, amit csinálunk.
Leszarjuk. Mi sajnos csak így és csak ezen a módon érezzük jól magunkat, szociálisan avít, rögeszmés függőségünk és vágyaink csak így nyerhetnek kielégülést. Ez a Bajbajutott Hölgyeknek vegytiszta nyereség, mert sosem kérünk pinát/segget/szájat a segítség fejében, ugyehát mégiscsak lovagok volnánk... Innet lesz bonyolult.
Ha segítesz így, a másik hálát érez. Valamennyit. Amire mi baszottul nem tartunk igényt. Leszarom a háládat. Önzetlenül segítettem, bármilyen kurva hihetetlen. Ezt tessék felfogni mán végre...
AZ ha ezt követően jobban éled a dolgaidat, jobban figyelsz, vagy csak egyszerűen tanultál valamit... na ennyi kurvára elég. És itt szokott a sok királykisasszony vérig sértődni, s fogadja meg mind ebben a pillanatban, hogy ha legközelebb látja a lovagot, hétszentség hogy hozzábassza az üvegcipőjét. A lovag meg konstatálja, hogy ezt a hülye picsát legközelebb is meg kell majd menteni... mert nem tanult lófaszt se. Az önzetlenségről...
Kevés olyan hely van csak, ahová ne kéne újra visszatérnünk. De csak kéne. Többnyire úgyse megyünk vissza. Az egész világot úgysem tudjuk megváltani. Pedig jó lenne...
Üdv:
A Lovag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése