2011. szept. 5.

Mementó

Mementó
Nyelv: latin

jelentős v. súlyos dologra, eseményre emlékeztető jel (a. m. emlékezz!)


Szóval, egyesek biztos azt gondolják majd, hogy igen, nagy faszság volt részemről megírni ezt a postot, de mivel nekik már bizonyára kifejtettem, hogy hiába a stabilitásra való folytonos törekvésem... sajnos egyes erős érzelmi reakciókat kiváltó emlékek képesek átnyúlni az idő síkján, és kis-közepes-nagy kavicsokat dobálni lelkem relatíve nyugodt felületére.


Nos mindenek előtt kifejteném, hogy e írás közepette, halál-nyugodt vagyok.
Akkor mégis miért? Mert elterveztem, hogy ez megszületik, komolyan gondoltam tehát véghez is viszem.

A lényeg, hogy az elmúlt egy évre visszatekintve, csak azt tudom mondani, hogy egy fura változássorozaton mentem keresztül, amit végig kísért bizonyos negatív hátszél ergo nem az a jófajta dolog volt, de ami a fontos, hogy az elmúlt 2-3 hónapban igazán jelentős javulás tapasztalható a közhangulatban.

Voltaképpen végre megint magam kezdek lenni, azt csinálom amit szeretek, akkor és ott amikor van rá időm, az egyetlen befolyásoló tényező a munka.

Rengeteg embert tudnék most megemlíteni, akiknek iszonyat mód hálás vagyok, mert a legnagyobb szarban, fossal teli gödörben is kiálltak mellettem, ott voltak, támogattak, csak 3-at emelnék ki közülük, többieknek, ha véletlen netalántán olvassák, is nagyon köszönök mindent.
H-ügynök
W-ügynök
Ők mindig ott voltak, és támogattak, támadtak, seggberúgtak ha kellett.

És a második számú női lény, aki igazából lehet nem teljesen azért segített, mert segíteni akart, hanem mert éppen úgy hozta a sors, összefújt minket a szél, és két instabil ember megpróbált egymással valamit kezdeni. Ennek ellenére nélküle se tartanék itt, szóval....

Innentől rövidre fogom:
Lényeg a lényeg: semmit nem csinálnék másképp az elmúlt 1-1.5 évben, sajnos makacsságom árát meg kellett fizetnem, de legalább a gerinc AZ megvan ott ahova való, még ha néha picit fáj is.

Szebb, okosabb, bölcsebb, nem lettem, hogy mi nem lettem azt sorolhatnám még oldalakon keresztül, ami viszont lettem: TAPASZTALTABB.

Ennek ellenére igen is szükségem volt-van-lesz támogatásra, amit ugye rendszeresen igénybe is veszek/venném ha hagynák.
Ha éppen nincs ott senki akkor meg jöhet az ellenállás, ami ugyebár sokszor segít :)

Muse-Resistance




Mert mi a lényeg?
Ami nem öl meg az erősít.

4 megjegyzés:

  1. Na igen és még az idézet amit fentről kihagytam:
    Megbocsátani könnyű, tessék megbocsátottam, nincs is semmi baj, felejteni....azt...azt nem tudok.

    VálaszTörlés
  2. Ha már memento, pár hangulat zene, abból az időből:
    http://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI
    http://www.youtube.com/watch?v=4vRrGCVlMHk
    http://www.youtube.com/watch?v=YepXjM0OhSE
    http://www.youtube.com/watch?v=yRvVyMuWbpM

    VálaszTörlés
  3. Na igen a Godspeedet köszönöm, elfelejtettem már a zenéjét, és jó.
    Hans Zimmer meg hát ugye ^_^. Inseption, epic etc.

    VálaszTörlés