Néha fantomokat lát az ember.
Letűnt korok ősi hőseit, kik a megdicsőülés útján letértek az általunk képviselt normákról.
Talán a suttogó árnyak eltérítették őket, talán önzőségből tették, tán ez volt számukra a könnyebb- célravezetőbb út a lényegen nem változtat.
Mik voltak a céljaik már nem tudjuk meg, nyilván a végső megdicsőülés.
Tény, hogy úgy érezték boldogulunk nélkülük, szabadulni vágytak, gondolták nekik jobb lesz így,
indokot indokra halmozva keresték a kiutat, végül megtalálták, és szabadulva kicsiny
besszükült dimenziónkból más valóságokat kerestek...találtak.
Tényleg jobb lesz nekik? Ezt majd az idő igazolja.
Hogy mit hagytak maguk után?
Pusztulás, káosz, tehetetlenség, kétségbeesés,
igen ezt mind.
Nem mutatjuk, hogy fáj...erősek vagyunk,
megbocsájtunk, de nem felejtünk.
Lerombolt fellegvárainkat újra építjük, magasabbra, erősebbre,
falaik mögött boldogulunk magunk is, új fegyvereket fejlesztettünk.
Félő...amint meglátunk egy hősjelöltet, fejét trófeaként kilógatjuk a várfalakra.
Hősökre pedig szükség van, nélkülük mi kényszerülünk a szerepbe,
hétköznapi kis szürke lovagokként.
Néha ködös reggeleken a távolba....fantomként feltünedeznek régi korok már-már elfeledett hősei,
hogy mi célból...csak ők tudhatják.
Letűnt korok ősi hőseit, kik a megdicsőülés útján letértek az általunk képviselt normákról.
Talán a suttogó árnyak eltérítették őket, talán önzőségből tették, tán ez volt számukra a könnyebb- célravezetőbb út a lényegen nem változtat.
Mik voltak a céljaik már nem tudjuk meg, nyilván a végső megdicsőülés.
Tény, hogy úgy érezték boldogulunk nélkülük, szabadulni vágytak, gondolták nekik jobb lesz így,
indokot indokra halmozva keresték a kiutat, végül megtalálták, és szabadulva kicsiny
besszükült dimenziónkból más valóságokat kerestek...találtak.
Tényleg jobb lesz nekik? Ezt majd az idő igazolja.
Hogy mit hagytak maguk után?
Pusztulás, káosz, tehetetlenség, kétségbeesés,
igen ezt mind.
Nem mutatjuk, hogy fáj...erősek vagyunk,
megbocsájtunk, de nem felejtünk.
Lerombolt fellegvárainkat újra építjük, magasabbra, erősebbre,
falaik mögött boldogulunk magunk is, új fegyvereket fejlesztettünk.
Félő...amint meglátunk egy hősjelöltet, fejét trófeaként kilógatjuk a várfalakra.
Hősökre pedig szükség van, nélkülük mi kényszerülünk a szerepbe,
hétköznapi kis szürke lovagokként.
Néha ködös reggeleken a távolba....fantomként feltünedeznek régi korok már-már elfeledett hősei,
hogy mi célból...csak ők tudhatják.
A jelent úgy alakítsd, a pillanatot úgy éld,
VálaszTörléshogy a múlt tapasztalatait, emlékeit, sebeinek maradványait
mind az eljövendő világod szebbé, boldogabbá tételére használd.
Mert az idő a tengelye körül fordul körbe-körbe folyamatosan,
és rajtad áll, hogy a körforgást lelked növekedésével emelkedő spirállá varázsolod-e?
A belső erődet ne bástyáid és védősáncaid erősítésére,
bevehetetlen erődítménné alakítására használd.
Épp ellenkezőleg: pusztítsd el, döntsd le azokat,
és kastélyod kertjében várj igaz lovagként minden arra tévedőt.
Mert nem a falak teszik erőssé a lelket.
Hanem a falak nélküli, igaz élet.
Nyilván így lenne helyes, csakhogy amikor letépik a páncélod akkor valamit kell a helyére tenni, különben minden ártószándékú jöttment simán tőrt döfhet beléd.
VálaszTörlésÉs bármennyire is rózsaszín néha a világ, mindig vannak ártó szándékú jöttmentek.
Amúgy jó szöveg, főleg az első bekezdés, saját? O.o
VálaszTörlés