2010. máj. 30.

Az utazás emlékére

Máshol is előfordult már olyasmi, amit majdnem sikerült vasárnap késő délutáni hazautazásunk során átélnünk:

2010. máj. 28.

Hétvégén


A képrejtvényben megadott program lesz a hétvégén, emiatt most egy kis pihi következik. Utána jönnek majd az állatságok :)

2010. máj. 27.

Holnap ez vár rám...

10^-3* -+

Na ki fejti meg leghamarabb?

2010. máj. 26.

Giga Pudding

Íme itt egy újabb gigalolwhatdafuckmiazistenezbaszkiáááá, természetesen Japánból:



edit: ezt természetesen csak azzal a céllal posztoltam, hogy hétvégén Villányban miután egy 2 éves szintjére leamortizálódtunk, legyen mit énekelni a mezőn gabonakör készítés közben :D

2010. máj. 25.

Egy régi kedvenc

Lefekvés előtt, kvázi estimese:

Pwn

Kewpie Tarako

Szóval falu. Vagyis Japán. Ha most falusiak lennénk, akkor a (meccs|dr.house|barátok.közt|fábry.show|maunika.sauó|...) közben nem az atlétában és alsógatyában a mindenütt sárga kocsik között a sajátját kereső looser, vagy az ükunokáját is eladósító mindenáron 90%thm-es hitelt felvevő looser, vagy (több reklám most nem jut eszembe) jönne ki a könyökünkön, hanem ez itt, alant.

2010. máj. 24.

Japán WC

2010.05.04-i Showder Klub adásban Dombóvári megmondta a frankót a tanyasi nagyapja falura történő "betelepítése" okán: van ez a 3 kaszt, hogy tanya-falu-város, és ezen csak egyet-egyet szabad lépkedni, mert a búvár is csak lassan jön fel, hogy ne kapjon keszon betegséget.

Ezt a gondolatmenetet folytatnám, egészíteném ki, helyezném kissé más kontextusba. Véleményem szerint a földönkívüliekkel kapcsolatban is van egy ilyen ranglétra. Ugye ők lennének a csúcson, ők lennének a "város", a hangtalanul röpködő antigravitációs hajtóművel rendelkező csészealjaikkal, és a Einstein-i relativitást meghazudtoló csillagközi utazásaikkal. A "tanya" lenne az emberiség. Pl mi is. A "falu" szerepét pedig véleményem szerint egy távolkeleti ország, Japán érdemelné ki.

Például ezért:

Az úgy vót...

Kutyaember... Emberkutya... Mindegy, beszarsz:

2am worm

Egy új féreg terjed a neten, és nagyon veszélyes. Amerikai idő szerint hajnali 2 és 5 között aktiválja magát, és az áldozat gépéről az ott tárolt személyes adatai felhasználásával csinál nemkicsi galibát. Teljesen immunis mindenféle antivirus, antispyware, antimalware programra: semmilyen nyomot nem hagy az áldozat gépén...

Джимми Джимми и джипи

Üzbegisztán Tadzsigisztán Szuperszár:

Nem tudom, mi terem ott, de ezek kajak beálltak tőle.

Free hug

He?

nem én voltam LOL

2010. máj. 23.

Az idegenek

"Két földönkívüli lény beszélget:
- A domináns élőlények a Föld bolygón műholdas vezérlésű fegyvert fejlesztettek ki.
- Szerinted intelligens lények lehetnek?
- Nem hinném. Saját magukra irányították." vicclap.hu

Amúgy meg, belenéztem a céges telefonkönyvbe és mit láttam: Idegenárú

Már biztos, hogy itt vannak.

2010. máj. 22.

A Pokol kapuja

Jó kis hely lehet: egy bazi gödör a sivatagban, ami már 40 éve ég a belőle feltörő gázoktól-meg, mert meggyújtották-.
itten!

Objektum

Az országnak sok jókedvet okozott Szalacsi Sándor és Fogarasi Árpád, nem is beszélve az ojjektumról. Íme az Index lelkes munkatársai felkeresték őket, vajon hogyan élik most mindennapjaikat.

2010. máj. 21.

Időjárási ballon

Láttál valami szokatlant az égen, amit nem tudsz beazonosítani? A következő ábra segít:


Kétségkívül időjárási ballont láttál :)

A legelső bug

Mivel már úgy belejöttem a programozásba debuggolásba, gondoltam kicsit utánanézek a kifejezésnek. Mint oly sokszor, most is a wikipedia segített abban, hogy a megtaláljam, amit keresek.

1946-es évekig kell visszamennünk, az amerikai Harvard egyetemre. Grace Hopper egyik délután éppen az ottani Mark II és Mark III számítógépeken dolgozott. Mivel a tranzisztor később, csak a 50-es évek közepétől terjedt el, ezért azok a gépek még elektroncsövesek voltak. Az elektroncsövek pedig sokkal nagyobbak, mint egy tranzisztor. Akkorák, hogy egy molylepke simán elfért bennük. És egy molylepke ezt ki is próbálta. És köszönhetően annak a molylepkének, a gép meghibásodott.

Grace Hopper egyik asszisztense azonban eltávolította a pórul járt molylepkét, ezáltal "debuggolta", magyarul "bogártalanította" a rendszert. Ezt követően szerencsétlent beragasztották a hiba naplóba, mint a hiba fő okozóját. Innen származik az elnevezés: "bug".

Íme tehát a legelső bug a világon:
A molylepke alatt található felirat is bizonyítja: bizony így volt :) ("First actual case of bug being found.")

Bugos jó reggelt

Reggelire pár portré. Csak mert az elmúlt jópár napom programozással, de főleg debuggolással telt. Sajnos azok másfajta bugok voltak, nem ilyenek.

Mellesleg az Alien-ben a Xenomorphot sztem a sáskákról mintázták. Legalábbis van közük hozzájuk.


2010. máj. 19.

Idegenek a fedélzeten

Pár hete elhunyt az akkor lengyel politikai vezetőség nagy része, emlékeztek biztosan.

Az index idevágó cikkének címe:
Idegenek is voltak a pilótafülkében

A szavazás eredménye


A "Szerinted mi a PI utolsó számjegye" szavazás eredménye a következőképp alakult:
2-en szavaztatok arra, hogy a 6, 1-1 szavazatot kapott a 0 és a 2. Úgy látszik itt a felváltva gyakorolt végrehajtó hatalom ilyen kevés embert illet meg, de sebaj :)

Be kell vallanom, hogy a kérdés önmagában értelmetlen volt. Ugyanis, mivel a PI irracionális szám, ezért végtelen tizedestört. Tehát nincs utolsó számjegye.

Végülis logikailag helyes mindenki válasza, aki szavazott. Ugyanis nem létező dologról állíthatunk bármit, a mondat attól még igaz lesz. Pl: az én elefántom kék színű. Mivel nincs elefántom, ezért ha azt állítom róla, hogy kék, nem hazudok.

Egy másik helyes megközelítés: kódelmélet nevű tantárgyból volt szó olyasmiről, hogy hogyan generáljunk véletlen sorozatokat. Az egyik ötlet éppen az volt, hogy fogjunk egy irracionális számot, és annak a számjegyei teljesen véletlenszerű sorozatot adnak. Ha ebből indulunk ki, akkor talán helyes az a válasz is, hogy a PI utolsó számjegye 0.1 valószínűséggel lehet 0,1,2,...,8,9 :)

2010. máj. 18.

A jövő értelmisége

Ezt még Robi küldte pár napja. Nem posztolta ki ide, ezért megteszem én:

A levél tárgya, amelyben ezt küldte az volt, hogy: GYÁSZ. Hát, az. A videon látható egyének a jövő értelmisége. Kérdem én: pár év alatt (4-5) ennyit fejlődött volna visszafelé az emberiség? Vagy csak az oktatás színvonala romlott le ennyire? Mi lesz itt kéremszépen? Az ok, hogy ha ilyen hülyék fognak kikerülni az egyetemekről, akkor valószínűleg nem lesz problémánk az álláskeresésnél. De mi lesz azután? Ezek fognak majd minket eltartani nyugdíjas korunkban? Hát persze.

És még az a vicc, hogy ezek tuti elvégzik a sulit az előírt idő alatt. Én meg itt sz*pok, már hetedik éve, megint napi 14óra kódolás egy aláírásért, péntek a határidő, és nem is biztos hogy sikerül addigra befejeznem...

Asszem teljesen jogos, ha most azt kívánom minden hülyének, hogy haljon meg...

2010. máj. 17.

Katona

Csak hogy ma is posztoljak valamit. Szóval így NE legyél katona :)

Robot házasságkötő

Üdv,

teljesen már kultúra, másképp azt mondanám, hogy hülyék:

mostantól háza-za-za-za-za-zastársakkkkkk vagytok-agyto-agytok-k

2010. máj. 16.

Skill

Egészen pontosan 5:

A világ legerősebb nagyija:

Eduard Khil - Trololo

Íme egy nagyszerű énekes nagyszerű produkciója:


Bocs, elbasztam az előbb, ez a jó:

Így kell parkolni, na


Vezi mai multe din Faze tari pe 220.ro

Ginger

Tudjátok van az a rajzfilm sorozat, az a South Park. Biztos tudjátok, miről beszélek. A sorozat készítői általában elég sajátos módon figurázzák ki társadalmunk egyes rétegeit/csoportjait. Gyanítom volt már olyan epizód, ami olyan témából csinált viccet, ami téged is érintett. Pl az én esetemben a WoW-os epizód.

Nos, ugyebár ez az egész egy vicc. Megnézzük, röhögünk rajta, mert beteg. Viszont vannak emberek, akik ezt az egészet máshogy fogják fel. Akik magukra veszik, és besértődnek. Vannak, akik túlzásokba is esnek.

Apollo 11

Az Apollo 11 kilövésének első 30 másodperce, 500 frame/sec:

2010. máj. 15.

Illúzió

Illuzió: itten

edit: címkét hozzáadtam, videot belinkeltem, íme:

Huhú, mi lesz itt a TV-ben

Üdv

Kurt Vonnegut -üdvözlet- a majomház-ban- c. gyűjteményéből kis rövidfilmek. Nem olvastam a könyvet, de egy másikat igen. Érdemes lehet megnézni!

itten e!

Kirándulás

A BBC Planet Earth és a Sigur Rós izlandi zenekar jóvoltából. Full screen, volume up. Nézzétek, hallgassátok, és élvezzétek :)

MÁV

Reggelire. Indiából.

Egy ujabb beteg film készülőben

Az egész 1945-ben kezdődött, a nácik titkos antarktiszi bázisán...


...és 2018-ban, napjainkban folytatódik:

2010. máj. 14.

Eyjafjallajökull

Az első angyal megfújta a harsonát. Erre vérrel vegyes jégeső és tűz támadt, és a földre hullott. A föld harmadrésze megégett, a fák harmadrésze elhamvadt, és minden zöldellő fűszál kiégett.
Jelenések könyve 8,7

Mexikói öböl

A második angyal megfújta a harsonát. Valami tűzzel égő nagy hegy zuhant a tengerbe, és a tenger harmadrésze vérré változott. Ekkor meghalt a tengerben élő teremtmények harmadrésze, és a hajók harmadrésze elpusztult.
Jelenések, 8,8

A németek nem viccelnek

A német hatóságok hoztak egy rendeletet, miszerint 100 euróra büntethetik azt, aki vezeték nélküli technológiával megosztott internet hozzáférését nem védi le jelszóval.

Történt ugyanis, hogy egy zeneszerző beperelt egy internet előfizetőt, mert kiderült, hogy az ő internet hozzáférésének felhasználásával lett letöltve az előadó több száma, amik azt követően fel is kerültek egy nyílvános file megosztó hálózatra. A user abban az időben éppen nyaralni volt, vagyis nem tartózkodott otthon, ezt bizonyítani is tudta. Otthagyta viszont a vezetéknélküli hálózatát nyíltan, jelszavas védelem nélkül, amit így egy harmadik fél a fent említett módon használt is.

Vélemény: a jelszó megkövetelése önmagában nem old meg semmit, ugyanis pl a WEP protokoll simán törhető minden különösebb erőfeszítés nélkül. Aki azt alkalmazza az gyakorlatilag mintha semmit sem alkalmazna.

forrás

Új szavazás

Ott jobbra ni. Bökjetek.

A lezárult szavazás eredménye pedig: 5:2:1:1:0 arányban itt vannak. Tehát itt, köztünk. Az idegenek. Bárki lehet. Lehet, hogy aki szembe jön veled az utcán. Vagy a kollégád. Vagy aki rálép a lábadra a villamoson. Vagy az anyósod. Bár az egy kissé bizarr, ugyebár.
De mivel ez egy autokrata szövetség, felváltva gyakoroljuk a hatalmat, tehát mindenkinek igaza van. Vagyis a többségnek. A többség szavazata pedig ez. Tessék elfogadni, és így kimenni az utcára :)

Végül egy újabb ékes bizonyíték:
Már a fal mellett, árnyékban sem vagyunk biztonságban!

ABC

Kockáknak: greek alphabet geek alphabet

2010. máj. 13.

Cic

Bár nem kifejezetten szeretem őket, de azért tudnak lenni viccesek is :)

Először is, megmutatja a bébiszitternek, hogy ki az úr a háznál:


Aztán ő itt eljátszadozik egy iPad-al. Ráadásul milyen komolyan teszi mindezt:

Ennyit a mai napról...

This is...

Epic? Not... Legen... wait for it... dary! Legendary!!! :D

Connected

Reggeli mellé egy utopisztikus múvi:

2010. máj. 12.

Hangyák

Ha már állatkák, és hangyócák, akkor:

Azok a csodálatos állatok

Mivel nemsokára UEFA kupa döntő (Európa Liga hivatalosan, nem értem mit kell ezt variálni...). Atletico Madrid - Fulham (hajrá Gera!). Hogy addig Ti se unatkozzatok, ömlesztve kaptok pár cuki állatos videót.

Új film, egy celebről aki nem védekezett, Buci már az irányításuk alatt áll.



Egy kis fizika

Reggelire:

2010. máj. 11.

Mások is tudják...

...hogy itt vannak! Például:
Buddha:

T-rex:

És aki biztosra akart menni teljesen:

Csősz

Örökmozgó?

Amit látni fogunk, az Hérón szőkőkútja (Heron's fountain):


Szó sincs örökmozgóról, itt el lehet olvasni hogy működik: wikipedia

Zsindex

WTF?
Klikk a képre nagyobb méretért.

Pistabá

- Pistabá, beszűkült a szókincse?
- F@szt!

Mé' fontos a szavazás?

Hát ő... Ezé'. Ö... Pontosan miért is? Aki érti szóljon pls :D
"Hát azért tartottunk fontosnak, hogy hát... legalább minekünk is fontos legyen, ők nekik is fontos legyen... hát valamit... csak az életért... csak csináljunk valamit."
"Aktívan? Hát... én csináltam... Félig."
"Szeretném, hogy hát az ország... valamit dönt magáról... hát asz'... Na."
"Fontos volt ez a választás... mármint... nem volt fontos volt..."
"Egyik párt a másik..."
"...de szeretnék erre jutni, hogy... hát... Legyen valami."
"Én nem beszéltem, szóval az ismerőseimmel, de... megbeszéltem, hát, úgyhogy, mindenki arra szavaz, amit akar."
"Én erre a pártra szavaztam, őszintén megmondom, nem mondom most, me' nem nyí'vános, me' nem szabad, me' kampány van."
"Szerintem félnek attól, hogy hát... ó hát, ezt vállalják, azt vállalják... de hmm... nem tudom most."

2010. máj. 10.

A részletek...

Garantált függés

Időelb@szás gyanánt egy garantáltan függést okozó, bolygókolonizálós stratégiai játék (flash): Galaxy Colonization

Jógi...bear

A jógi, aki nem eszik és iszik

Kb. 2 hete olvastam, hogy akkor már 5 napja volt kórházi megfigyelés alatt, ahol nem fogyasztott sem ételt sem italt-a megfigyelők tudta szerint-. Gondoltam, hogy hátha vénába kapja, és akkor valóban nem eszik sem iszik és mégis megmarad.

Paradoxon

Ha azt állítom, hogy hazudok, akkor hazudok?

Kocka

Kockuljunk is egy picit:

2010. máj. 9.

Wii

Már amikor az első Wii-t megláttam tudtam, hogy ez egy nagyszerű találmány :) És íme nem csak játékos kedvűek lelhetik benn örömüket, hanem terápiás célt is szolgál. Be kell szereznem egyet azt hiszem!

a ZIDEGENEK titkokat akarnak megtudni

http://www.origo.hu/nagyvilag/20100506-kivizsgaltatnak-a-kremllel-a-foldonkivuliekkel-haverkodo-kalmuk-elnok-ugyet.html

Elsőre nem értem. Nyilván hülyeség, akkor minek kivizsgálni. Hacsak nem az épelméjűségét akarják megkérdőjelezni a vizsgálat során.

Vagy ha nem...
...
...

(akkor az oroszok küldték oda az idegeneket a fószerhoz, hogy bolondnak állíthassák be, vagy túl sok UFFOPORNOOO-t nézett.)

Ez aztán a találmány

Pontosabban találmányok, többes számban. Egészen pontosan öt. Lássuk szépen, sorjában.

Kutyu kaja reklám

Jujj de finom lehet :)

Azbazdmeg...

0:38-nál...

Pistabá

Pistabá meséli idegenekkel való találkozásának történetét:
- Éjje' menek ki a tikokhoz. Kú'va sötét vó't. Egysze' csak... mi a picsa? Aztá' megin kú'va stötét vó't...

Uramisten! Kimászik!!!

2010. máj. 8.

Sebastien Loeb egy UFO

Megírta egy internetes magazin is. Biztos igaz. Itt vannak, vááá
http://www.vezess.hu/rali/loeb_egy_ufo/24226/

UFOPORNOOOOO

Ezt Robinak köszönjétek... No comment :D

CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!!!
Ja, meg 18+ természetesen.

Ajánló, és új szereplő lép a blog életébe

Halihó!

Kincsesládánkba kása és köles keveredett az arany mellé. Azt hittem tisztán agymenéssel telítjük majd ezt. Ha nem jön az UFOPORNOOO infúzió, nem is tudom mi történik...(agyam blokkolta a szörnyű vég elképzelt képeit)

+ Ajánlom a kitűnő sci-fi drámát, először is: http://www.fox.com/fringe/
+ Aztán, aki eddig nem ismerte volna: http://www.ted.com/ ez itten az érdekességek szószólója. Néhány előadás után úgy érzem, a sci-fi drámából el-el hagyható a "sci"
+ Agymenés témában a rock&roll érzést nekem csak ez biztosítja:
http://napirajz.hu/archives/2008/10/ szar itt is van, de böngésszetek, van több évnyi
+ Aztán a konteo blog, magáért beszél: http://konteo.blog.hu/
+ Itt suhan legalább 3 számjegyű méter/szekundummal az űr blog:
http://rt.com/About_Us/Blogs/orbital-log.html na ha EZ A FICKÓ nem látta az idegeneket, akkor senki. Jó lesz figyelni, hogy fel tudjunk készülni...
+ SouthPark: Jövőbeli bevándorlók/Pankráció/ kedvencek temetője témával foglalkozó részek

Megosztok egy bölcseletet is: Nem mindegy, hogy a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik. Elég gagyi mondás, de nekünk jó lesz az épelméjűséghez csomózott Ariadne-fonalának.

Robert: Másik segítőnk ma este S. ügynök lesz! -a közönség tapsol, S. jobbról belép-
S. ügynök:-D Köszönöm, hogy itt lehetek ma Önökkel!
-
Eközben a port szuezi, Elintéző nevű kocsmában kötetlen fogású verekedés tört ki. Helyi idő szerint.-
Robert: S.! Arra szeretnénk felkérni, hogy legyen a témában szakmai szakértőnk.
Forrásaink úgy informáltak, hogy hasonló területen sok tapasztalatra tett szert.
S. ügynök: Robert, milyen titokzatosan fogalmaz ;-) És még a vezetéknevét sem árulta el.
Robert: -torkát köszörülve közelebb hajol hozzá- Igen, igen. Tudja, figyelnek minket.
S. ügynök: Igen, fogalmazhatunk így. A felkérést örömmel elfogadom. -ováció, az úri közönség táncol- Mától magukon tartom a szemem, és szívesen rendelkezésükre állok konzultációra, ha segítségre van szükségük.
Robert: -elégedett, kissé megkönnyebbült arccal- Köszönöm! Tudja, sok jót hallottunk Önről. Barátaim kissé furcsának tűnhetnek, de bízhat bennük. Legközelebb velük is megismerkedhet.
-
Robertet hívják a telefonján-
Robert: Haló. Kék az ég?
P: A méhek kirepültek, beszélhetsz.
-
közben Robert S.-et végigmérve azon töpreng, igaz-e, amit a vörösekről hallott-
Robert: Sikerült megszereznünk. Vállalta. De a dödöllét nem tudom, szereti-e. De most leteszem.
-
a telefont viharkabátjának belsejébe csúsztatta-
-S. ezalatt a móló sóillatú, hűvös levegőjét érzi alsó lábszárán. A hideg levegő ráadásul még sok vizet is tartalmaz páraként, így nagyobb a hőkapacitása
. Persze ennek ismerete nélkül is ugyanúgy fázna. A doktori nem véd a hideg ellen-
Robert: Indulhatunk...Másrészt, a barátaim csak Robinak szólítanak. Így közvetlenebb lenne.
S. ügynök: Persze, igazad lehet. Ilyen ügyekben elengedhetetlen a bizalom.
-
mély lélegzetet vesz, a kifújt levegőt a rekeszizom föl-le mozgásával szakaszosan fújja ki, a hasizom és sok más is fontos szerepet játszik. A fogíny felhúzódik a felső fogsoról. -
Az S. ügynök bénán hangzik ám! Próbálnál meg így ismerkedni! Meg, hol kapsz ilyen feliratú ajándékbögrét? "A világ legjobb kollégája: S"
Robert: Két év előtt találkoztam El Pasoban egy volt matadorral. 25 éves korában egy bika szarva átfúrta a bal combját. Azóta főleg dísztárgyakat készít. Szinte bármit felfest porcelánra...
Robert: Viszlát, Dana!
S. ügynök: -akinek közben keresztnevét megtudtuk, de, hogy valaha is volt-e olyan társa, akinek húgát idegenek rabolták el, még fehér foltot képez előéletének térképén- Viszlát!
Robert: Ne haragudj, még egy dolog nem megy ki a fejemből.
Igaz az, hogy minden vörös hajú FBI-os lasztexet hord? Mesélték.
S. ügynök: -meglepve és zavarodottan- -Eközben más helyen és idő szerint a Honolulu Star fűtőjét maga alá temeti egy likőrősállvány- Lepergeti a vizet, meg a méretet sem kell igazítani. Elasztikus. De csak ősszel hordjuk, és néha télen. Mikor nincs túl hideg.

















Megasztárr

edit: köles, kása, offtopic

Rain Drum

Egy jópofa találmány, kivételesen nem Japánból, hanem Dél-Koreából. Az elkövető Dong Min Park:

Tulajdonképp egy esernyőről van szó.

Célja, hogy esős időben felvidítsa a használóját.

Ennek megfelelően az esernyő eltérő méretű viaszos szövet-ből lett kialakítva. Az esőcseppek ahogy ráhullanak az esernyő különböző részeire, eltérően fognak kopogni, egy esődob hangzását imitálva.

Hol a hón?!

Nem tudom ki hogy van vele, de én rengeteget tűnődtem azon, hogy vajon hol van végülis az ember hóna, ha tudjuk, hogy a hónalja merre van. Sokat váratott magára, de a kérdésre végül megtaláltam a választ!
Íme:
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=4759

Japán IQ teszt

Állítólag egy japán állásinterjún ezt a feladatot a jelentkezőknek 15 perc alatt kellett megoldaniuk.

A szabályok:
  • Egyszerre legfeljebb két ember szállhat fel a tutajra.
  • Az apa nem maradhat a lányokkal az anya felügyelete nélkül.
  • Az anya nem maradhat a fiúkkal az apa felügyelete nélkül.
  • A fegyenc nem maradhat a család egyik tagjával sem a fegyőr nélkül.
  • Csak az anya, az apa, vagy a fegyőr irányíthatják a tutajt.



Neked mennyi időt vett igénybe?

Üdv a blogon!

A tudományok jelenlegi állásának összefoglalása után kezdődjék az agymenés...

Ez a blog a saját, és barátaim szórakoztatására jött létre elsősorban. A blog létrejöttének oka a nagy e-mail forgalom, ami az agymenéseink kapcsán keletkezett.

Nem árt, ha egy blognak van imidzse (szép magyar szóval kifejezve). Azt hiszem, azt az első 10 poszttal sikerült is nagyjából megteremteni :)

Mostantól tehát az ufóktól elvonatkoztatva jönni fog minden, ami éppen eszünkbe jut.

Szkeptik

Szóval akkor mégsem visznek el?
A http://www.skepdic.com/ oldalon lehet böngészni sok természetfeletti jelenség megkérdőjelezését logikus megközelítésben. Jobboldalt a magyar zászlóra kattintva juthatunk el az oldal magyar párjához.
Néhány témába vágó bejegyzés: gabonakör ufo elrablás roswell
Pár idézet:

Feladat

Pista bá' fődet vett Simagöröngyös határában. A főd téglalap alakú, 800x600m-es nagyságú.
Pista bá' szeretne üzenni az idegeneknek: szeretné, ha megismernék a Magyar Himnusz teljes szövegét, címmel és szerzővel együtt.
Egy gabonabit mérete legalább 50x50cm kell legyen. Az alkalmazott kódolás 8 bites ASCII.
1) Mekkora gabonakör cédére van szüksége Pista bá'-nak?
2) Több gabonacédé kialakítása esetén milyen elrendezésben célszerű Pista bá'-nak elhelyezni azokat ahhoz, hogy maximálisan kihasználja fődje adottságait?
3) Mekkora Pista bá' földjének tárolókapacitása?
4) Pista bá' a fődjét traktorral permetezi. A permetező apparát szélessége 10 méter. A traktor keréknyoma eltapos bizonyos biteket a gabonakörcédén (bit törléses hiba). Milyen hibajavító kódolást javasolsz Pista bá'-nak?
5) Mekkora fődet kellene Pista bá'-nak vennie ahhoz, hogy az idegeneknek elküldhessen egy teljes dvd-s filmet?
+1) Te milyen filmet küldenél fel az idegeneknek?

Hatalmas gabonacédén üzennek

2005. augusztus 25-én a Stonehenge-től 32 km-re lévő Avebury közelében találták az alábbi, nem is gabonakört, hanem inkább gabona ábrát:

Gabonakör videók

Középszar zenei aláfestéssel, de nem is az a lényeg...

Gabonakörök III

avagy: WTF???

Gabonakörök II

Gabonakörök I

Témába vág, ezért a gabonakörökről is lesz poszt, nem is egy.
Kezdjük pár fotóval.

2010. máj. 7.

Roswell

Annyira kultusz, hogy ez sem maradhat ki. Szinte már vallás. Mi zuhant le 1947 júliusában, az új-mexikói Roswell-ben? Idegen űrhajó? Amerikai kémballon? Vagy csupán egy meteorológia ballon? Annyi a legenda, hogy az igazságot valószínűleg sosem tudjuk már meg.

Aki többet szeretne olvasni a témában, az megteheti itt, vagy ezen a wikipedia linken.

Végezetül egy egész jó dokumentumfilm a témában, 5 részre vágva:

Egyszer majdnem...

Világok Harca, 1938. október 30, USA

Az az este sokáig emlékezetes marad. Akkoriban már elterjedt volt a rádió. Az addig megszokott újságokban történő hírközléshez képest (újság megírása, kinyomtatása, terjesztése, megvásárlása) a rádión történő híradás azonnal eljutott mindenkihez, aki aznap este rádiót hallgatott. Ez megközelítőleg 32 millió ember volt.
A felvezetés sem volt épp hatástalan: egy zenés műsort szakítottak meg: "We interrupt this program". Ezáltal sokkal hatásosabbnak tűnt az egész.
A pánik kitörését még az is elősegítette, hogy akkoriban (a mai időkkel ellentétben) az emberek nem voltak felkészülve a hoax-okra, átverésekre, hanem elhittek mindent, amit a rádióban hallottak.

Ezen a linken végig lehet hallgatni, el lehet olvasni a híres rádió adást.
Bővebb információ olvasható ezen a wikipedia linken.

Alább egy 2x10 perces dokumentumfilm található:

Itt vannak

Az alábbi videókon Te is láthatod...

Értitek, ugye?