Férfias voltam, vakmerő, szabad és hosszú hajam volt.A feleségem
ismerkedett meg velem, és nem fordítva. A feleségem valósággal üldözött a
szerelmével. Mindegy, hogy hova mentem, ő már ott volt. Ennek már 12
éve. Akkoriban egy megrögzött motoros voltam, csak fekete pólót, kopott
farmert és motoros csizmát hordtam, és hosszú hajam volt.
Természetesen
volt öltözékem a különleges alkalmakra is. Olyankor fekete pólóban,
kopott farmerban és fehér tornacipőben jelentem meg.
A házimunka csak gond volt, amit ha csak lehetett elkerültem.
De szerettem magam és az életem. Így ismerkedett meg velem. “Te vagy az álompasim. Olyan férfias vagy, olyan vad és szabad.”
Hamarosan véget ért a szabadság, mert úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk.
Miért is ne, férfiasan vakmerő voltam, majdnem szabad és hosszú hajam volt.
Mindenesetre csak az esküvőig. Nem sokkal előtte hallom, hogy mondja:
“Legalább fodrászhoz elmehetnél, végül is jönnek a szüleim az esküvőre.”
Órákkal,
– nem napokkal és végtelen könnyekkel később beleegyeztem és egy rövid
divatos frizurát vágattam magamnak, mert mégiscsak szerettem őt, és
akkor mi van, férfias voltam, vakmerő, majdnem szabad és a fejemre nőtt.
Olyan kedves voltam.
“Szívem, úgy szeretlek, ahogy vagy” susogta nekem.
Az
élet rendben volt, bár a fejem kicsit fázott. Békés közöslétek hetei
következtek amíg a nejem egy nap egy nagy táskával a hóna alatt
megjelent előttem. Hozott egy inget, egy kötött mellényt/pulóvert (már a
szó hallatára is futkos a hideg a hátamon) és egy új nadrágot és azt
mondta:
“Kérlek, próbáld fel ezeket.” napokkal, hetekkel, nem
hónapokkal és végtelen papírzsebkendővel később engedtem, és hordtam az
inget, a kötött cuccot és a szövetnadrágot. Majd jött a fekete cipő,
zakó, nyakkendő és divatkabát. De én férfias voltam, vakmerő, halál
csinos és a fejemre nőtt.
Aztán következett a legnagyobb harc. A harc
a motorért. Igazából nem tartott sokáig, mert a fekete öltönyben, ami
mindig csíp és szúr, nem igazán lehet harcolni. És még a lakkcipő is
nyomta a lábam, ami szintén megpuhított. De nem baj, férfias voltam,
nyárspolgár, majdnem szabad és egy kombit vezettem, és a fejemre nőtt.
Az
évek során jöttek a harcok, amiket a könnyek tengerében mind
elveszítettem. Mosogattam, vasaltam, bevásároltam, slágereket tanultam
meg kívülről, vörösbort ittam és vasárnaponként sétálni mentem. És akkor
mi van
- gondoltam én, papucs lettem, rab, szarul éreztem magam és a fejemre nőtt.
Egy
szép napon a feleségem elém állt becsomagolt bőröndökkel a kezében és
azt mondta: ” Elhagylak.” Teljesen meglepődve kérdeztem, hogy miért.
“Már nem szeretlek, mert úgy megváltoztál. Már nem az a férfi vagy, akit
valaha megismertem.”Nemrég összefutottam vele. Az “új” pasija egy
hosszú hajú motoros szakadt farmerban, tetoválásokkal, aki lesajnálóan
nézett rám.
Azt hiszem, hogy küldök neki egy sapkát.
